2009. március 9., hétfő

Zabpelyhes franciakenyér

Ismét hoztam egy remek kenyérke receptet.Zabpehely,és tönköly liszt,pont nekem való,és mikor megsütöttem nem csak hogy nem csalódtam,elő is léptettem a második számú kedvenc kenyeremmé.Ugye már írtam hogy kevés kenyeret eszek,megsütöm és lefagyasztom hogy amikor kell ,akkor legyen.Na ezt úgy kellett magam elől eldugni:-)
A receptet itt fedeztem fel.
 Hozzávalók:
 300 g finomliszt
300 g teljes őrlésű (nálunk tönköly)
40 g zabpehely
5 dl víz
1 dl étolaj
50 g élesztő
3 kk. só

A két lisztet összekertem a sóval, az élesztőt a langyos vízbe morzsoltam, belekevertem a zabpelyhet, lisztet, olajat.
Összekevertem, kétszeresére kelesztettem, hat részre osztottam, hosszúkás lapokra nyújtottam, kicsit ferdén feltekertem, a sütőlemezen még egyszer hagytam kelni, a tetejére éles késsel csíkokat húztam, vízzel bekentem, lenmaggal megszórtam.
előmelegített 200 °C-os sütőben kb 30 percig sütöttem.
 
Megjegyzés:én csak simán bagett formára pofozgattam a tésztát,és így is tökéletesen működik. Plusz belezuttyintottam a  tésztába egy adag pirított napraforgómagot is,mennyiségre olyan 3 evőkanálnyi lehetett.
Az enyém ilyen lett:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Finom volt? Könnyű volt elkészíteni? Kivele! :)